Eredmény: 1 - 5 (5) összesen

Téma: Milyen helyiségben célszerű a Roletta?

  1. #1
    Junior Member
    Csatlakozott
    2012 március
    Összes hozzászólás
    24

    Milyen helyiségben célszerű a Roletta?

    Egy lakásfelújítás előtt állunk és szeretnénk idő előtt mindent beszerezni! Feleségem valamiért rendkívüli módon odavan a rolettáért és a konyhába, valamint az étkezőbe is ilyen függönyöket szeretne felszereltetni velem, ami - javítsatok ki, ha tévedek - éppen olyan, mintha egy redőny lenne, csak éppen szövetből és befelé. Én nem zárkózom ugyan el az ötlettől, de mivel eddig csak a sötétítőfüggönyt és a redőnyt ismertem, számomra ez még óriási újdonság, így nem tudom, hogy hová lehetne célszerű feltenni egy rolettát? Mivel szeretnénk alaposan átalakítani, fiatalosabbá varázsolni a konyhánkat és az étkezőnket, ezért szeretnénk oda vörös rolettákat elhelyezni. A kérdésem, hogy mennyire célszerű vagy illendő rolettát ilyen helyiségekbe tenni? Mivel amolyan amerikai típusú konyhán gondolkozunk, ezért elég jól mutatna az ablakon, de számomra annyira furcsa az ötlet, hogy gondoltam inkább kikérem másik véleményét is.

    A másik, hogy egy rolettát otthon is fel lehet-e szerelni és amennyiben igen, úgy mi kellhet hozzá? Egyáltalán milyen működési elve van egy ilyen szerkezetnek? Van már valakinek tapasztalata rolettával kapcsolatban?

    Végezetül pedig még egy dolog. Láttam már, hogy rolettákat előszeretettel alkalmaznak tetőablakokon is. Mivel a két kialakításra váró gyerekszoba a tetőtérben található és van hozzájuk két tetőablak is, arra gondoltunk, hogy reluxát teszünk fel, de a roletta is célszerűnek tűnik ebben az esetben. Ti melyiket ajánlanátok? A gyerekek - tíz éven aluli mindkettő - mennyire tudják könnyen tönkretenni az ilyen szerkezeteket?

  2. #2
    Member
    Csatlakozott
    2012 március
    Tartózkodási hely
    Budapest
    Összes hozzászólás
    34
    A feltett kérdésekre idő hiányában csak gyorsan válaszolok. Majd megpróbálok mindenre pontos választ adni. Szóval, újdonságnak annyira nem nevezném, mert régóta alkalmazzák, leginkább csak árnyékolásra szolgál. A felszerelés nem bonyolult. Bárki meg tudja oldani akinek, van egy kis szerszámkészlete, (csavarhúzó, önmetsző csavar stb..) Leginkább közvetlenül a keret belső oldalára teszik, de akár közvetlenül a tokra is fel lehet tenni ha elfér a kilincstől, aztán ha úgy tetszik akkor akár fel lehet tenni a mennyezetre is az ablak elé. Ízlés dolga.

    Működési elve alapján két típusról tudok. A rugós kivitelű, amit a ferde ablakokhoz a tetőtérben használnak. Itt a rugó feszesen tartja a vásznat ezért nem fog lelógni. Aztán van a normál zsinóros vagy gyöngyzsinóros megoldás, amit például a reluxa esetében is alkalmaznak. Ez a megoldás ajánlott inkább a szoba, nappali vagy étkező esetében.

    Az utolsó kérdésre pedig egyszerű a válasz. Mivel a roletta anyaga szövet, így a reluxával ellentétben jobban ellenáll a gyerekek kíváncsi kezének. Nincsenek lamellák, amiket el lehet deformálni, törni. Nehezen szakad, szóval gyerekszobába nagyon ideális. Ráadásul a színek skálája nagyon széleskörű így még inkább illik egy ilyen helyiségbe.

  3. #3
    Member
    Csatlakozott
    2012 május
    Összes hozzászólás
    32
    Az utolsó bekezdésnek nagyon megörültem, mert már elég régóta gondolkozunk azon a feleségemmel, hogy mit lehetne feltenni a gyerekszobába a tetőablakra. Ezek után nagyon valószínűnek tartom, hogy a roletta lesz a befutó. Már évek óta ötleteltem azzal kapcsolatban, hogy miféle sötétítést lehetne alkalmazni ott - leginkább házilag -, de semmi nem jutott az eszembe, így már hónapokkal korábban eldöntöttem, hogy meg sem próbálom a házi módszereket, inkább veszek valamit a boltban, csak legyen már rá megoldás. Egyébként én valami olyasmi megoldáson gondolkoztam, mint ahogyan a függönyt is rögzítettem az ablakra. Én szeretek sok mindent magam megoldani itthon, így a függöny esetében is egyszerű megoldást alkalmaztam. Először méretre vágattuk a függönyt, majd mindkét végét visszahurkoltattuk, hogy egy kis fémpálca átférjen rajtuk. Kerestem két díszes fémpálcát otthon, illetve vettem az ablakokra ilyen díszes, becsavarozható lyukas csavart, amelyen szépen át tudom tolni a hurkokat. Ebből kettőt az ablak tetejére, kettőt pedig az aljára csavaroztam fel úgy, hogy a függöny feszes legyen, így már csak annyi volt a dolgom, hogy a kis pálcát - a függönnyel együtt persze - áttoltam ezeken a becsavarozott fémhurkokon, a függönyt pedig szépen elegyengettem. Később a pálcák végeire vágtam menetet és vettem rá díszanyákat lezárásként, így aztán tényleg olyan lett a végeredmény, mintha a boltban vettem volna. Sajnos a sötétítő esetében ez elég macerás megoldás lenne, mert ugye a függönyt sem húzogatni nem lehet, ezért a roletta lesz a biztos befutó.

    Idézet H.Imre eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    A feltett kérdésekre idő hiányában csak gyorsan válaszolok. Majd megpróbálok mindenre pontos választ adni. Szóval, újdonságnak annyira nem nevezném, mert régóta alkalmazzák, leginkább csak árnyékolásra szolgál. A felszerelés nem bonyolult. Bárki meg tudja oldani akinek, van egy kis szerszámkészlete, (csavarhúzó, önmetsző csavar stb..) Leginkább közvetlenül a keret belső oldalára teszik, de akár közvetlenül a tokra is fel lehet tenni ha elfér a kilincstől, aztán ha úgy tetszik akkor akár fel lehet tenni a mennyezetre is az ablak elé. Ízlés dolga.

    Működési elve alapján két típusról tudok. A rugós kivitelű, amit a ferde ablakokhoz a tetőtérben használnak. Itt a rugó feszesen tartja a vásznat ezért nem fog lelógni. Aztán van a normál zsinóros vagy gyöngyzsinóros megoldás, amit például a reluxa esetében is alkalmaznak. Ez a megoldás ajánlott inkább a szoba, nappali vagy étkező esetében.

    Az utolsó kérdésre pedig egyszerű a válasz. Mivel a roletta anyaga szövet, így a reluxával ellentétben jobban ellenáll a gyerekek kíváncsi kezének. Nincsenek lamellák, amiket el lehet deformálni, törni. Nehezen szakad, szóval gyerekszobába nagyon ideális. Ráadásul a színek skálája nagyon széleskörű így még inkább illik egy ilyen helyiségbe.

  4. #4
    Junior Member
    Csatlakozott
    2012 május
    Összes hozzászólás
    10
    Szerintem az étkezőn és a konyhán kívül mindenhol előnyős és célszerű a roletta alkalmazása, főleg hálószobák és nappalik esetében, de főleg tetőablakoknál nagyon hasznos sötétítőeszköz, hiszen a döntött forma miatt elég nehéz az árnyékolásról gondoskodni.

  5. #5
    Junior Member
    Csatlakozott
    2012 június
    Összes hozzászólás
    7
    A rolettát a tetőablakokhoz szokták ajánlani leginkább a szakik, de szerintem is bárhová alkalmazható. Nálunk is az van, de csak a nappaliban és a konyhában. Az a helyzet, hogy én nem igazán vagyok megbarátkozva vele, túl macerás kezelni, nem is szűri meg rendesen a napfényt, de sajnos függönyt nem tudunk felrakni, mert sem a berendezés, sem a funkciók nem teszik lehetővé, szóval ez az egy megoldás maradt számunkra. Én nem ajánlom.

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Fájlokat nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •