Eredmény: 1 - 7 (7) összesen

Téma: Én így készítettem szúnyoghálót!

  1. #1
    Junior Member
    Csatlakozott
    2012 március
    Összes hozzászólás
    29

    Én így készítettem szúnyoghálót!

    Habár nem egy ördöngös szerkezet, azért nyilván vannak, akik szeretnék tudni, hogy miképpen készül egy szúnyogháló, amit csak be kell illeszteni egy fix ablakba vagy ajtóba, hiszen egy efféle szerkezet elkészítéséhez nem kell mérnöknek lennünk. Jómagam fix, kívülről felhelyezhető szúnyoghálót fabrikáltam, így az nincs útban a befelé nyíló ablakomnak, tehát a teljes szúnyogszezonban fent maradhatott. Az alapanyagokat, avagy a szúnyoghálót és néhány méternyi lécet - én másfélszer másfeleset használtam - bárhol be lehet szerezni potom pénzért.

    A művel kezdetén először lemértem az ablakomat úgy, hogy az elkészülő szúnyogháló ne laffogjon benne, hanem olyan feszes legyen, hogy még azért be lehessen passzítani, de ki se essen onnan. A méretekkel a tarsolyomban nekiláttam a lécek levágásának, ügyelve a pontos méretekre. Amikor ezzel megvoltam, minden egyes léc végét derékszögbe vágtam, majd kisebb méretű csavarokkal összehúzattam. Alkalmazhatunk természetesen szegeket is, de a csavarral masszívabb a szerkezet. Amennyiben nagyobb ablakról lenne szó, a biztonság kedvéért a sarkakba vághatunk majd biztosítókat is, amelyeket becsavarozva vagy beszegelve masszívabbá varázsolhatjuk a szerkezetet. Ha ezzel is megvagyunk, el ne feledjük a próbát, hogy passzol-e és megfelelően feszes-e a szúnyogháló kerete.

    Amennyiben igen, akkor jöhet a lényeg, avagy a szúnyogháló. Terítsük le a földre a vételezett darabot, majd tegyük rá a keretet. Ekkor még ne vágjuk le, azzal majd várjunk a művelet végéig. Ezután megkezdhetjük a háló felszögelését a keretre úgy, hogy az egyik szélén visszahajtjuk a hálót. Ha megvagyunk az egyik felével - kis szöggel vagy tűzőgéppel is dolgozhatunk - kérjünk segítséget, ugyanis folyamatosan feszíteni kell a hálót, hogy a már rögzített oldal ellentettjét is szépen rögzíthetjük. Ezt követően jöhet a maradék két oldal, amelyeket szintén kellően feszítve rögzítsünk a kerethez, de ügyeljünk arra, hogy ne feszítsük túl a hálót.

    Ha sikeresen rögzítettük a szúnyoghálót, akkor levághatjuk a végét és szükség esetén - ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban - akkor a hálót rögzítő oldalra készíthetünk még egy keretet, amit összecsavarozhatunk az előzővel, így már biztos, hogy a nyár közepén nem leválni a fakeretről a korábban rögzített szúnyogháló. Ha mindezzel megvagyunk csak passzítsuk a helyére a szúnyoghálót, majd élvezhetjük munkánk gyümölcsét, néhány évig ugyanis nem kell attól tartanunk, hogy legédesebb álmainkból szúnyogzümmögésre kell felébrednünk.

  2. #2
    Junior Member
    Csatlakozott
    2012 március
    Összes hozzászólás
    24
    Ügyesen leírtad a folyamatot, habár akinek van egy kis sütnivalója és beütött már egy szeget életében, az nyilván az útmutatód nélkül is összetákol egy ilyesmit. Amit hiányoltam az írásodból, hogy nem írtad le, hogy mi van akkor, ha nem lehet fixen rögzíteni az adott szúnyoghálót és nyílászáró módjára nyitogatásra van szükség vele kapcsolatban, mert ezt is könnyedén ki lehet vitelezni házi körülmények között.

    Az alapot, avagy a fentebb leírt szúnyoghálót ugyanígy készítjük el, csak éppen más méretekkel, például az ablak keretének és nem a tokjának a méretével. Ha ez megvan, egy vastagabb lécanyagból készítünk egy keretet a szúnyoghálónak, aminek viszont már passzentosnak kell lennie és nagyjából az adott ablak vagy ajtó tokjának méretével kell egyeznie. Ezt követően egy átlagos háztartási boltban veszünk kis hajtogatókat – nem jut eszembe a hivatalos neve –, amiket gondosan felszerelünk a tokra, majd a szúnyoghálóra is. Ha zárhatóra akarjuk a szerkezetet, akkor belülre felszerelhetünk egy kis ördöglakatot vagy láncot, amennyiben nem, úgy elegendő lesz egy a bútorok esetében használatos kis mágnes is, ami a helyén tartja az ajtót vagy ablakot, ami így nem fog egy kis szél hatására kicsapódni. Ha még praktikusabbak akarunk lenni, akkor egy kis fogantyút is szerelhetünk rá, amit pár száz forintért vásárolhatunk meg bármelyik bútorüzletben. Egy kis csiszolás és egy kis festés, majd ha ügyesek voltunk, máris egy olyan nyitható és zárható szúnyoghálónk van, mint amilyent sok-sok ezer forintért tudunk csak megvenni készen.

  3. #3
    Member
    Csatlakozott
    2012 március
    Tartózkodási hely
    Budapest
    Összes hozzászólás
    34
    Valóban jó meglátás és hasznos tanács. Az általad említett kis hajtogató hivatalos neve a zsanér vagy zsanérpánt. A mágneses megoldás szerintem jobb a rögzítésre. Mert könnyebben kivitelezhető és zárt állásban teljesen láthatatlan marad. A fogantyú szerintem mindenki számára világos.
    Mindent összevetve, így már kétféle útmutatást kaptunk szúnyogháló ügyben. Már gondolkodom a harmadik megoldáson, aztán ha bejön, akkor közösen nyitunk egy szúnyogháló tervező és kivitelező céget.

  4. #4
    Junior Member
    Csatlakozott
    2012 március
    Tartózkodási hely
    Dunaharaszti
    Összes hozzászólás
    23
    Örömmel tudatom, hogy létezik egy másikfajta megoldás is.

    Mégpedig egy olyan ahol nyáron feltesszük, télire pedig lekerül. A kivitelezés roppant egyszerű. El kell készíteni a keretet, igazodva az ablak tokjához. Ha megvan a keret, akkor a négy sarkánál el kell készíteni egy kis bemarást, majd a bemart részbe kell ragasztani azt a fajta mágnest, amit az ajtókon található nyitható szúnyoghálók esetében használnak. A tok külső felére pedig négy vékony lemezt kell erősíteni. Persze úgy, hogy pont szemben legyenek a kereten található mágnessel. Ha a kis lemzkéket szépen lefestjük a tokkal azonos színűre, akkor gyakorlatilag észrevehetetlen. Ugyanakkor egy mozdulattal felhelyezhető a keret. Ami a tartósságot illeti, szerintem nagy külső behatás kell érje, hogy lekerüljön a földre. A szél nem probléma, mert az átfúj rajta.
    Az először leírt változattól ez annyiban tér el, hogy egy ablaktakarítás vagy festés alkalmából egy határozott mozdulattal el lehet távolítani. Bár ez nyitogatásra alkalmatlan, de megvan az az előnye, hogy leszedhető.

  5. #5
    Member
    Csatlakozott
    2012 március
    Összes hozzászólás
    32
    Akadnak itt érdekes megoldások, de szerintem túl van kicsit bonyolítva a dolog. Ha felkerül a háló akkor minek mozgatni, levenni. Én magam is szívesen próbálkozom újításokkal és megoldom a problémákat, de arra mindig törekszem, hogy ne legyen agyonbonyolítva. Több problémát okozhat egy túlkomplikált dolog, mint egy egyszerű megoldás. Talán én vagyok a maradi, de én így gondolom. Egyébként maga az ötlet, mármint a mágneses, tulajdonképpen nagyon elmés, de kissé felesleges. Én maradok az egyszerű megoldásoknál. Ami pedig magát a szúnyoghálót illeti, fontos dolog, de nem esett szó a megfelelő anyag kiválasztásáról. Pedig az a lényege. Legyen időjárásálló és bírja a napfényt. Az olcsó típusok sajnos hamar elöregednek és gyakorlatilag elporladnak.

  6. #6
    Member
    Csatlakozott
    2012 május
    Összes hozzászólás
    32
    Jó volt elolvasni a fenti véleményeket, tapasztalatokat, őszintén szólva olvastam azért újdonságot is, habár én is úgymond útmutató vagy leírás nélkül készítettem a ház minden helyiségéhez szúnyoghálókat. Jómagam is a fix darabokat részesítettem előnyben, de én nem a beszorításos módszert alkalmaztam, hanem a kis szúnyoghálót úgy terveztem meg, hogy kisebb legyen az ablak kereténél, így körülötte maradt egy legalább egy centiméteres hely. A keret tetejére beütöttem egy-egy szöget - két oldalra -, amire korábban forgatható fadarabokat rögzítettem. A keret aljára egy vékony lécet szegeltem fel még pluszban a szögek mellé, hogy valamin megálljon az egész szúnyogháló. Így tulajdonképpen nem kell sem feszegetni őket, sem egyéb erőszakos módszerhez folyamodni, nyár elején a pincéből előhozom a szúnyoghálót, odaillesztem a helyére, beforgatom a kis fadarabokat és kész is, ősszel pedig leveszem. Szerintem ez is egy elég praktikus módszer, nem? Ti mit gondoltok?

  7. #7
    Junior Member
    Csatlakozott
    2012 május
    Összes hozzászólás
    10
    Egy szúnyoghálóhoz valóban nem kell leírás, aki még azt se tudja megcsinálni, az inkább maradjon a tévé előtt. Én mondjuk rendes nyílászáróként csináltam meg a szúnyoghálót a hátsó ajtóhoz, így még nyáron is egész nap szellőzhet a lakás, ha otthon vagyunk. Ha érdekel valakit, címszavakban leírom gyorsan mit csináltam! Nos, először ugyebár méricskélés, úgy terveztem meg az egészet, hogy a hátsó bejárati ajtó belső tokjára kerüljön a szúnyogháló. Ugyebár kifelé nyílik, más választásom nem volt. Lemértem a tokot és szimpla lécekből készítettem egy keretet, ami amolyan ütközőként és rögzítőként szolgál majd a végleges szerkezet esetében. Ezt követően a csuklópántok papáit felszereltem a tokra és rögzítettem is a bejárati ajtó tokjához. Ezt követően nagy műgonddal készítettem egy másik keretet - nagyjából ugyan akkorát, mint a tok - ami jó masszív lett. Erre húztam rá - alaposan kifeszítve - a szúnyoghálót, amit aprócska szegekkel rögzítettem, majd végül kapcsozógéppel alaposan hozzáfogattam az egészet. A csuklópántok mamáit alaposan kimértem, majd felszereltem az ajtóra és a helyére illesztettem. Ilyenkor a szükséges beállítások és finomhangolások után felszereltem egy teljesen egyszerű kis kilincset - én otthon faragtam két kis gombocskát, azokat csavaroztam fel -, végül pedig, hogy az ajtó mindig tökéletesen záródjon, három ponton egyszerű, az asztalosok által a bútorok esetében is használatos mágnest használtam, így bezárást követően nem kell attól tartani, hogy kinyílik, ezzel elveszítve eredeti rendeltetését.

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Fájlokat nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •