Eredmény: 1 - 2 (2) összesen

Téma: Milyen előkészítéssel jár egy tetőablak?

  1. #1
    Junior Member
    Csatlakozott
    2012 március
    Összes hozzászólás
    29

    Milyen előkészítéssel jár egy tetőablak?

    A probléma a következő. Adott egy kétszintes lakás, amelynek a második szintje a tetőtér, és az egyik szoba benne elég sötét, rossz fekvésű, és szeretnék bele egy tetőablakot. A gond csupán az, hogy nem tudom miképpen lehetne ennek nekikezdeni! Van erre specializált szakember, aki kivágja a helyét és elrendez mindent, tehát nem csak az ablakot hozza és beilleszti, hanem az elő és utómunkálatokat is elvégzi? Mert, ha nincs, akkor elég nagy gondban vagyok, a tetőt ugyanis meg kellene bontani, de mivel palatetőm van, ez korántsem lesz olyan egyszerű, tulajdonképpen a fél tetőt le kell bontani. A szobában pedig falambéria van, amit valahogyan szintén ki kellene vágni az ablak méretére, de az sem lesz túl egyszerű, mert úgy emlékszem, csak a két szélén lett rögzítve annak idején, ha tehát valahogyan belevágunk, akkor az a pár sor ki fog hajlani onnan. Ehhez nekem legalább egy asztalost és egy ácsot kellene hívnom és akkor még nincs is ablakom. Van-e esetleg olyan szakember, aki ezt mind egyben megcsinálja? Ahogy néztem ez nem kis munka, de nekem mindenképpen szükségem van erre a tetőablakra.

  2. #2
    Junior Member
    Csatlakozott
    2012 május
    Összes hozzászólás
    8
    Ha nem akarod, akkor számodra semmilyen előkészítéssel nem jár egy ilyen ablak berakása. Ha minden igaz, akkor egy átlagos ács nagyon könnyen beszereli és beépíti ezeket az ablakokat, természetesen abban az esetben, ha friss építésű a ház, tehát még szűz gerendák közé lehet beilleszteni az ablakot. Ha már áll a ház, tető is van rajta és utólag jut eszünkbe tetőablakot berakatni, akkor is mindenképpen kell egy tetőfedő, de jó, ha mellette beszélünk egy asztalossal, mert belső burkolású anyagtól függően mégis csak ő a fa mestere, így az ablakkeret belső takarását, a megfelelő rögzítést ő fogja elvégezni, az ács pedig segít a tető kibontásában és helyes visszaépítésében. Ez igencsak nagy munkának tűnik, de egy gyakorlott szakember egy délelőtt alatt garantáltan megoldja neked az egészet, ha minden a rendelkezésére áll, így anyag, segítség és így tovább. Szóval nem kell félni a tetőablak beépítéstől, az egész nyitja egy jó szakember.

    Idézet Gery eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    A probléma a következő. Adott egy kétszintes lakás, amelynek a második szintje a tetőtér, és az egyik szoba benne elég sötét, rossz fekvésű, és szeretnék bele egy tetőablakot. A gond csupán az, hogy nem tudom miképpen lehetne ennek nekikezdeni! Van erre specializált szakember, aki kivágja a helyét és elrendez mindent, tehát nem csak az ablakot hozza és beilleszti, hanem az elő és utómunkálatokat is elvégzi? Mert, ha nincs, akkor elég nagy gondban vagyok, a tetőt ugyanis meg kellene bontani, de mivel palatetőm van, ez korántsem lesz olyan egyszerű, tulajdonképpen a fél tetőt le kell bontani. A szobában pedig falambéria van, amit valahogyan szintén ki kellene vágni az ablak méretére, de az sem lesz túl egyszerű, mert úgy emlékszem, csak a két szélén lett rögzítve annak idején, ha tehát valahogyan belevágunk, akkor az a pár sor ki fog hajlani onnan. Ehhez nekem legalább egy asztalost és egy ácsot kellene hívnom és akkor még nincs is ablakom. Van-e esetleg olyan szakember, aki ezt mind egyben megcsinálja? Ahogy néztem ez nem kis munka, de nekem mindenképpen szükségem van erre a tetőablakra.

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Fájlokat nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •